

Szerda délelőtt az ALFA KISOSZ Egyesülettel kötött együttműködési megállapodást a Békés Megyei Kormányhivatal.
A dokumentumokat Takács Árpád kormánymegbízott, illetve Dudás István elnök látta el kézjegyével.
A békéscsabai eseményen a kormánymegbízott felidézte, immár a 19. partnerségi szerződést kötötték meg, az együttműködő felek között kamarák, érdekképviseleti szervezetek, felsőoktatási intézmények, szakmai és civil szervezetek szerepelnek. Ugyanakkor a szakmai feladatellátás hatékony támogatására a korábbi években a megyei rendőr-főkapitánysággal, a Közbeszerzési Hatósággal, és a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézettel is kötöttek megállapodást.
Takács Árpád hangsúlyozta, az ALFA KISOSZ Érdekvédő és Képző egyesülettel sem előzmény nélküli a közös munka.
A KISOSZ egy több, mint 110 éves múlttal rendelkező szervezet, elsősorban a kereskedelmi és vendéglátó-ipari mikor-, ki- és középvállalkozásokat képviseli. Évek óta szoros kapcsolatot ápolnak a kormányhivatallal az álláskeresők képzésében.
Az eseményen elhangzott, az ALFA KISOSZ egy képviselője a jövőben a Békés Megyei Kormányhivatal Tudományos Tanácsának szakértői közé is bekerül. Rákóczi Attila főigazgató ez utóbbi szervezet munkájáról adott tájékoztatást.
A kormányhivatal félévente szervez megbeszéléseket a térségben működő, legfontosabb partner szervezetek képviselőivel, a szerdai esemény is ebbe a sorba illeszkedett.