2022. július 4., hétfő
FONTOS

Januárban is számos kulturális programmal készülnek Gyulán

 

Januárban számos programmal készülnek az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. munkatársai a gyulaiak számára.

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban az időszaki kiállítótérben a Kincsek őrzője- 150 éves a gyulai Erkel Ferenc Múzeum című tárlatot tekinthetik majd meg az érdeklődők. A Gyulai várban minden szombaton 10 órától 18:30-ig várják változatos programok a látogatókat.

Fekete-Dombi Ildikó elárulta, már szervezés alatt van az időszaki kiállítóterembe egy rendhagyó Erzsébet királynéval, Sissivel kapcsolatos kiállítás.

Az Erkel Ferenc Emlékházban már az utolsó simításokat végzik az interaktív eszközök üzembe helyezésével. Az okostükör, valamint a zenélő pad várhatóan január végén már használhatóak lesznek.

Nézze meg ezt is:

Negyven fellépő áll a nézők elé Gyula közterületein

  Csütörtök este a Premier Művészeti Szakgimnázium békéscsabai növendékei adtak koncertet a Szent Miklós parkban. Ez …