2024. május 8., szerda
FONTOS

Sajtótúrán mutatták be a Gyulahús Kft-t

Több médium részvételével szervezett sajtótúrát a napokban a Gyulahús Kft.

Az újságírók a város nevezetességei mellett természetesen a helyi húsipar zászlóshajójának tevékenységével ismerkedhettek meg, így a programban gyárlátogatás is szerepelt.

Tamáskovitsné Gila Éva, a cég. marketing menedzsere elmondta, a sajtótúra fontos célja volt, hogy a résztvevőknek bemutassák, a májast nem csak kenyérre kenve lehet elkészíteni, az főtt vagy sült ételek alapanyaga is lehet.

Az esemény apropóján tartott sajtótájékoztatón Daka Zsolt ügyvezető igazgató kiemelte, évente kétezer tonna májast gyártanak, vagyis millió kilogrammot értékesítenek. Daka Zsolt hangsúlyozta, az előző évi pénzügyi adatokról pontos számai még nincsenek, de az már látszik, hogy közel kilenc százalékkal nőtt az árbevétel.
Daka Zsolt elmondta, a bővülés egyik fontos oka az, hogy sikerült új partnerekkel megállapodást kötni, így jelentős mennyiséget szállítanak a gyulai kolbászból Lengyelországba. A cég az idei évre is tervez fejlesztéseket. A Kétegyházi úton energetikai fejlesztésre készülnek, a Béke sugárúti üzembe pedig olyan technológiát szereznének be, mely tovább erősítheti a működést.

Nézze meg ezt is:

Japán nap a Hanami jegyében címmel rendeztek programokat Gyulán

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban többek között előadások, workshop, japánkert és japán ételek várták az …