

Mintegy 30 millió forintos pályázati támogatásban részesült az új feldolgozó üzemet építő Vereshús, mely a Hicu telepen bővíti vállalkozását.
A szerda délelőtti sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester jelentette be a hírt, hangsúlyozva, hogy a városban nemcsak az ipari méretű húsfeldolgozás jelentős a Gyulahús révén, hanem a kisebb üzemek is fontos szerepet töltenek be mind a város, mind az ágazat életében.
Veres András elmondta, a teljes beruházás közel 200 millió forintot tesz ki, a források nagyobb részét saját erőből és hitelből fedezi. Egy olyan üzemet szeretne itt felépíteni, melyben elsősorban kolbászt gyártanak.
Az eseményen Kovács József országgyűlési képviselő szót ejtett a sertés ágazat nehéz helyzetéről, illetve arról a kormányzati intézkedéscsomagról is beszélt, mely segítséget nyújthat az érintetteknek.
A tervek szerint az üzem kialakítása a következő év nyarára fejeződhet be úgy, hogy megkezdődjön a termelés.