Gyulatelevízió
Tisztelt Olvasòk, Kedves Testvèrek!
A magukat realistának, nagyon praktikusnak, két lábbal a földön járónak gondoló emberek gyakran hangoztatják fellengzősen, hogy „hiszem, ha látom”. A gond azonban az, hogy gyakran többen is nézik ugyanazt, és mégis mást látnak. Vagy világosan, kristálytisztán látnak valamit, mégsem hiszik el. Egyébként pedig a látszat gyakran csal. Sokszor kiderül, hogy az igazság éppen az ellenkezője annak, amit látni vélünk, vagy belátni gondolunk. Az evangélium lapjain Jézus tanítása közben gyakran rámutat ilyen paradox, ellentmondásos helyzetekre, állapotokra. Azt, aki mások fejét tiporva, másokat félrelökve, másokat lenézve szeretne mindig első lenni, vagy ténylegesen annak gondolja magát, figyelmezteti, hogy az elsőkből lesznek az utolsók, az utolsókból pedig az elsők. Azt, aki mohón harácsolva, féktelen birtoklásvágytól fűtve, ész nélkül hatalmat, befolyást, vagyont, pénzt felhalmozva az élet nyertesének érzi magát, szembesíti azzal, hogy aki azt hiszi magáról, hogy az életben mindig győztes, az gyakorlatilag zsákutcába vitte magát, és tönkretette saját életét. Ilyeneket is mond Jézus, hogy aki a legnagyobb akar lenni egy közösségben, az legyen mindenkinek a szolgája, mert aki magát megalázza, azt felmagasztalják, aki pedig magát felmagasztalja, feldicséri, az hamar nullává minősül. A mostani, farsangi vasárnapok egyikének evangéliumában a boldogságról hallunk ilyen ellentmondásosnak tűnő kijelentéseket, megfogalmazásokat Jézustól.
A magukat nem hívőnek valló emberek többnyire azt hiszik, hogy a vallásos emberek kizárólag a túlvilági boldogságra hajtanak, ezért különösebben nem zavarja őket, ha ebben a földi életben néha az úthenger alá kerülnek, kifejezetten szeretnek szenvedni, nem is tudnak az életnek igazán örülni, ezért inkább sajnálatra méltók, mert mindig van bennük egy kis savanyúság, komorság. Valójában ennek az ellenkezője igaz, aki ismeri és követi az evangéliumot, az tud megfelelően szembenézni az élet tragikus, nehéz vagy elviselhetetlennek tűnő pillanataival, és tud mindezektől függetlenül boldog lenni. Boldog, ha nem válik saját javainak rabszolgájává, boldog, ha tud éhezni is, boldog, ha képes másokkal együttérezni, boldog, ha valódi értékekért képes áldozatot hozni, bármilyen gáncsoskodást elviselni. Azaz boldogságunk nemcsak annak a függvénye, hogy mink van, milyen körülmények között élünk, hanem elsősorban annak, hogy milyenek vagyunk mi magunk. Nemcsak nézni kell, nemcsak nézni és látni kell, hanem nézni, látni és értelmesen gondolkodni – saját boldogságunkról is. A hitelesen hívő ember – szerényen ugyan – de elmondhatja, hogy eljutott erre a harmadik szintre is.
Ezekben a hetekben értelmesen kell gondolkodnunk közügyekben, az egész társadalmat érintő kérdésekben is. Dúl a kampány, bomlott agyú ideológiákat hangoztatnak zavaros emberek, még olyanok is, akik időnként katolikusnak mondják magukat. Mi, Krisztus követői hitünk fényében és józan eszünk használatával döntsük el, hogy kire bízzuk képviseletünket.
A most kezdődő nagyböjti időszakot pedig használjuk fel mindannyian arra, hogy átgondoljuk mindazt, amit Krisztustól tanultunk, erősödjünk meg keresztény identitásunkban, minderről bátran és hitelesen tanúskodjunk, hogy aztán húsvétkor örömmel ünnepeljük feltámadását, a bűn és a halál fölötti győzelmét, melynek már most mi is részesei vagyunk.
