2022. május 16., hétfő
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2022. 03. 04.

Témák:

– Meghosszabbodhat az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsabától Sarkadon át az országhatárig. Az új út a megyeszékhelyet északról kerülné el, majd Békéstől délre, Doboztól és Sarkadtól pedig északi irányban haladna. Ezt követően két nyomvonalon, Méhkeréket északról vagy Kötegyánt délről elkerülve érheti el az országhatárt. Így csatlakozna be román oldalon a Nagyvárad és Arad közötti gyorsforgalmi útba.

– A pénteki adatok szerint 87 új koronavírus fertőzöttet regisztráltak Békés megyében.

– Új mászófalat üzemeltek be a gyermekek számára a törökzugi óvodában. Az eszköz a sportoláson túl fejlesztő szereppel is bír.

– A 260 NB I-es mérkőzéssel a háta mögött visszavonuló játékvezető, Iványi Zoltán volt a Grosics Café első vendége. A gyulai labdarúgó akadémián a tervek szerint havonta szerveznek olyan előadást, mely érdekes lehet a sport iránt érdeklődő emberek számára.

– Elsőfokon 18 évre ítélte a bíróság a 2020-as, gyulai emberölés vádlottját.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2022. 05. 11.

Témák: – Úton, sínen, vízen és levegőben: négy területről meghívott szakember tartott előadást Békéscsabán, a …