

A bérfőzetők és magánfőzők párlatai mellett idén újra várják a szervezők a kereskedelmi főzdék pálinkáit is.
Nevezni lehet határon innen és túl. Az elmúlt években Szlovákia mellett Romániából, Szerbiából, Ukrajnából és még Izraelből is érkeztek minták a megmérettetésre. Adamik Anikó versenyigazgató elmondta, a program egyik célja, hogy a termelők megtudják, milyen szinten tartanak a pálinkáikkal, párlataikkal a többiekhez és a szakma elvárásaihoz képest. A kereskedelmi főzdék visszajelzést kaphatnak, hogy milyen pálinkákat főznek, el tudják dönteni, hol tartanak a piacon. Emellett a verseny célja a kulturált pálinkafogyasztás népszerűsítése is.
A szervezők minden évben készülnek valami újdonsággal. Az egyik ilyen, hogy újra teret kapnak a kereskedelmi pálinkafőzdék. A minták beküldési határideje május 31-e. A versenyre érkező párlatokat június 8-án és 9-én bírálja majd egy szakértő zsűri Békéscsabán. A verseny legnagyobb újdonsága, hogy idén a négy szempontból álló 20 pontosat egy 100 pontos rendszer váltja. Emellett a zsűri szöveges értékelést is ad a mintákról.
Az illat harmadik szempontja a gyümölcskarakter. Ekkor vizsgálják meg többek között, hogy mennyire felel meg az adott gyümölcsfajtának. A negyedik elem az illat tartósság. Az íz vizsgálatakor veszik először a szájukba a mintát. Az utolsó pont a harmónia, az összbenyomás. Ebben foglalják össze a véleményüket az egész pálinkáról a szakemberek.
Már hagyomány, hogy minden évben kiemelnek egy gyümölcsöt, ami idén az alma lesz. Ebből várják a nevezőktől a pálinkákat, párlatokat. A verseny eredményhirdetését szeptember 16-án tartják a Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai fesztiválján.