2022. június 30., csütörtök
FONTOS

Pályaorientációs és családi napot tartottak a Bay Zoltán Általános Iskolában

A régész szakma rejtelmeibe is bepillantást nyerhettek a gyerekek péntek délelőtt a Pályaorientációs napon a Bay Zoltán Általános Iskolában.

Többek között a szakácsokról is hallhattak egy bemutató előadást, valamint a drónos mezőgazdálkodásról is szó esett. A Békés Megyei Kormányhivatal munkatársai a pályaválasztást elősegítő játékos feladattal készültek. Egy tesztet kellett kitölteniük a gyerekeknek, és az alapján különböző javaslatokat tettek, hogy kinek milyen szakma felé lenne érdemes gondolkodnia a későbbiekben.

A programok közül nagy érdeklődés övezte a vadászrepülőgép szimulátort, melyet a Szolnoki Vadász Oktató pilóták hoztak el a programra, s amit a gyerekek ki is próbálhattak. Egy karral irányíthatták, hogy milyen irányba menjen a repülő.

A gyulavári intézmény tornatermében a csillagászattal kapcsolatos ismeretterjesztő kisfilmeket mutattak be az utazó planetárium felfújt belsejében. Szabó Éva planetáriumi dolgozó elmondta, nagy érdeklődés szokta fogadni ezeket az előadásokat, az is előfordul, hogy olyan témák is érdeklik a gyerekeket, hogy léteznek-e földönkívüliek, hány fokos a nap, vagy, hogy miért nem lehet a Jupiterre leszállni. A planetárium érdekessége, hogy nem csak fölfelé tekintve, hanem minden irányban, 360 fokos szögben tudják nézni az oktató filmet.

Szabóné Bohus Márta tagintézmény-vezető elárulta, a családi nap több éves hagyományra tekint vissza, melyet az elmúlt két évben a koronavírus járvány miatt nem tudtak megrendezni. Ezért is várták már a szervezők, hogy idén újra megvalósíthassák a programot a pályaorientációs nappal együtt.

A pályaorientációs nap végén délután kezdődött a családi nap, melyre sok érdeklődőt vártak a szervezők.

Nézze meg ezt is:

Emelkedőben a szennyvíz koronavírus koncentrációja

A kommunális szennyvíz koronavírus örökítőanyag koncentrációja országos átlagban emelkedést mutat – közölte a Nemzeti Népegészségügyi …