

Szombat este a Tájvízház nyitotta meg elsőként kapuit a látogatók előtt, itt már hat órakor betérhettek a vendégek a múzeumok éjszakáján.
A belvíz elvezetésének kérdései mellett a vízimalmok, a közfürdők és az ezekben is alkalmazott népi gyógymódok világa tárult fel az érdeklődők számára. A piócának 140 faja van, de ezek közül csak az orvosi pióca alkalmas a betegek kezelésére.
A Göndöcs-kertben több érdekes program várta az érdeklődőket, Sándor Bálint az Erkel Ferenc Múzeum dudáit mutatta be. A Kohán-képtárban sokan voltak kíváncsiak a Magyar géniusz vándorkiállításra.
A levéltárban az összeesküvés elméletekre helyezték a fő hangsúlyt, ez volt a három, elhangzott előadás legfontosabb motívuma. Ezek leginkább akkor jelennek meg, amikor az emberek bonyolult magyarázatok helyett egyszerűbbet keresnek. Egy ilyen legenda a Beatles együttes tagjához, a ma is élő Paul McCartneyhoz kapcsolódik. Az eseményen szó esett a Góliát nevű, preparált óriásbálnáról is, melyről elterjedt, hogy az amerikaik használják kémkedésre, bár erre bizonyítékot idáig senki sem talált.
Gyulán összesen hét helyszínen várták a látogatókat a múzeumok éjszakáján, a számítások szerint ezres nagyságrendű vendéget fogadtak.