2025. július 13., vasárnap
FONTOS

34 gyulai diák szerezhetett jogosítványt segédmotor-kerékpárra

A 2021/22-es tanév SuliMoped program zárórendezvényét tartották kedd délelőtt a gyulai vár előtt.

A kezdeményezést még 2014-ben hívta életre az Országos Balesetmegelőzési Bizottság. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a kezdetektől fogva részese a programnak. A tanfolyamon végzett fiatalok közül Laurentzi Zoltán régóta szeretett volna motorozni.

Hudák Pál rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes az eseményen kiemelte, évről-évre próbálnak mindig más Békés megyei települést kiválasztani a programra. Általában 34-35 diáknak tudnak lehetőséget biztosítani arra, hogy megszerezze élete első jogosítványát segédmotor kerékpárra.

34 diák szerezhetett tandíjfizetés nélkül AM, vagyis segédmotor kerékpár kategóriás vezetői engedélyt, ők mindannyian nyolcadik osztályosok. A lehetőség iránt minden tanévben nagy az érdeklődés, jelentős a túljelentkezés.

Az eseményen elhangzott, a rendőrség bízik abban, hogy a kedvezményért cserébe, illetve a balesetek megelőzése, valamint a saját biztonságuk érdekében a fiatalok példamutatóan, szabályosan közlekednek majd, vigyáznak magukra, figyelnek közlekedő partnereikre.

Nézze meg ezt is:

Szabadfestés és fotókiállítás színesítette a Gyulai Nyári Korzót

  Immár harmadik alkalommal várta szabadfestés azokat, akik a napokban ellátogattak a Szent Miklós parkba. …