2022. augusztus 17., szerda
FONTOS

Jó ütemben halad a Békéscsaba – Lőkösháza vasútvonal korszerűsítése

A V-Híd Építő Zrt. kivitelezésében megvalósuló szakaszon már befejeződtek az országhatárt érintő új vágány építési munkái, ezen kívül lezajlott a régi pálya bontása is, melynek helyére újat létesítenek – írta a magyarepitok.hu.

A vonal a IV. páneurópai korridor része, így a belföldi távolsági közlekedés mellett a nemzetközi vonatközlekedésben is meghatározó szerepet tölt be.

A Békéscsaba–Lőkösháza szakasz fejlesztésének alapkőletételére 2021. decemberében került sor. A beruházás eredményeképp pedig nem marad több egyvágányú szakasz az egyik legfontosabb hazai vasúti folyosón.

A projekt megközelítőleg 30 kilométer hosszú vasúti pályát érint Békéscsaba és Lőkösháza között. A teljes szakaszon átépül a már meglévő vasúti pálya, a nyíltvonali szakaszokon új, második vágányt építenek ki, továbbá elvégzik a kapcsolódó biztosítóberendezési és távközlési munkákat. A fejlesztés egyik célja a nemzetközi fővonalakra érvényes előírásoknak megfelelő tengelyterhelés 15 kN-os növelése (210 kN-ról 225 kN-ra), valamint a sebesség 100 km/h-ról 160 km/h-ra történő emelése.

Kétegyházán a felvételi épület, Szabadkígyóson az üzemi épület, míg Lőkösházán mindkét épület teljes körű rekonstrukciója készül el, valamint új távközlési átadópontok épülnek az országhatár mellett. A vasúti funkció nélküli, feleslegessé váló épületek közül több elbontásra kerül. Ezek helyén – igény szerint – újakat létesítenek. Zajvédő falat emelnek közel 5,5 kilométer hosszan, továbbá P+R parkolókat alakítanak ki Kétegyházán és Lőkösházán.

A beruházásban összesen 18 műtárgyat építenek, melyből:

1 db közúti felüljáró,
5 db ökológiai vadátjáró,
2 db peronaluljáró,
8 db vasúti kisműtárgy (elsősorban kerethidak/átereszek) és
2 db vasúti rakodólétesítmény.

Az épületek körüli területrendezés, az állomási előterek kialakítása szintén a projekt része.

A projekt megvalósítása az előzetes elképzeléseknek megfelelően halad. A Békéscsaba és Szabadkígyós közötti 1. sz. szakaszon megkezdődtek egy bekötőút előkészítő munkálatai, beépült két ideiglenes kitérő és elkészült a kábelépítményi munka és egy keretműtárgy is. A 2. sz. szakaszon, Szabadkígyósnál elkészült két kerethíd.

A lőkösházi állomási szakaszon, az állomás bal oldalán lezajlott a talajstabilizáció és beépítették az SZK1 védőréteget. Ezzel párhuzamosan épül a kábelalépítmény. Az állomás kezdőpontján 3 kitérőt építettek be, emellett zajlik a járművek felhajtását biztosító oldalrakodó kialakítása is. Az összes bontandó épületet elbontották és megkezdődött a szociális épület átalakítása.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Lőkösháza – országhatár szakaszon elkészült az új jobb vágány, a forgalomhoz szükséges ideiglenes kitérőt is beépítették. 2022. június végén pedig sikeresen lezárult az országhatárhoz való vágánycsatlakozás forgalomba helyezése, így Magyarország és Románia között új vágánykapcsolat létesült, melyen jelenleg is zajlik a vonatforgalom.

A fentieken túl 2022. március végén – többek között – Szabadkígyóson forgalomba helyeztek egy keretműtárgyat, Lőkösháza vasútállomáson új ideiglenes kitérőket, április végén (szintén Lőkösházán) további 3 új végleges kitérőt létesítettek, melyeken a vasúti forgalom már lebonyolítható.

A projekt következő fázisában Lőkösházán megépítik a rakodóutat, átépül a Bréda-majori útátjáró bal oldala, melyhez már elbontották Lőkösháza és az országhatár közötti, meglévő bal vágányt, mely helyett újat építenek. A Bréda-majori vasúti átjáró teljes lezárása érinti a közúti, gyalogos és kerékpáros közlekedést, és tervezetten 2022. július 25., 7 órától 2022. augusztus 26., 12 óráig tart.

Az új vágány felépítményi munkálatait a V-Híd Építő Zrt. saját tulajdonú SMD 80 átépítő géplánca látja el, mely rövidesen újra munkába áll.

Ahogy korábban megírtuk a világ egyik legnagyobb vasútépítőgép-gyártója, a Plasser & Theurer által épített munkagép műszakonként akár 1,5-2 kilométernyi vágányt is képes átépíteni. A V-Híd Építő Zrt. gépóriása a Szeged és Röszke közötti vasútvonal kivitelezésén is dolgozott, továbbá jelen projektben a Lőkösháza – országhatár szakasz új jobb vágánya is ezzel a géplánccal épült meg.

Az építéshez szükséges anyagok tárolása több helyszínen történik: Lőkösházán zúzottkövet, betonaljakat, kitérő alkatrészeket depóznak, továbbá itt található a V-Híd Építő Zrt. saját tulajdonú SIMI BSA 90 HLS szárazkeverő berendezése, mely az alépítményi védőréteg készítésében vesz részt. Szabadkígyóson zúzottkő depóniák találhatók.

A beruházás során kiemelt figyelmet kap a természet védelme: a közelben lévő NATURA 2000 terület határát védőkerítéssel vették körbe, továbbá a kivitelező vállalkozók feladata a depó területek rekultivációja, az organizációs utak helyreállítása és a munkákat követő növénytelepítés.

A projekt szerződéses véghatárideje 2024. június 15.

Nézze meg ezt is:

A Gyulai Várfürdőre is hatással lesznek az emelkedő energiaárak

  Nehezebben indult a nyári szezon, de mostanra telt házzal üzemel Gyula legnagyobb szálláshelye – …