2022. augusztus 14., vasárnap
FONTOS

A De mi lett a nővel? című előadást mutatják be kedden a kamaraszínházban

Kedden egy különleges produkciót láthatnak a nézők a Gyulai Várszínház kamaratermében.

A De mi lett a nővel? című előadást mutatják be, amely egyúttal a teátrum harmadik bemutatója lesz. A darab különlegessége, hogy nem a színpadon, hanem az előtt, az intim térben, a nézőkhöz közel játszódik, mindössze három díszlettel: egy kottatartóval, egy nagybőgő tokkal és egy utazóládával.

Ennek azért is van jelentős szerepe, mert ezzel a letisztultságot megjelenítő díszlettel a színészek játéka, érzései, mimikái közelebb viszik a nézőt a darabhoz.

A csütörtök délután megtartott sajtótájékoztatón Elek Tibor igazgató elmondta, az előadás ötlete három évvel ezelőtt került szóba közte és Béres László, a produkció rendezője között.

Béres László, a darab rendezője elmondta, az előadást még egyetemista korában ismerte és szerette meg. A történetben három színész utazik Bikulina bankár estjére, akinek az unokahúga a darab egyik fő mozgató alakja, Irina Bikulina. A színészek utazás közben különféle történeteket mesélnek egymásnak Irináról, és minden történet végén elhangzik a címadó kérdés is, de mi lett a nővel? A rejtélyes nő alakja, aki nem jelenik meg külön a színen, csak egy kendővel ábrázolva, sok mindent megjeleníthet.

Győrffy András Jászai Mari-díjas színművész elmondta, amikor először elolvasta a történetet, még nem tudta, hogyan fognak bele illeni a történetbe, hiszen a darab három negyven év körüli fiatalemberről szól, de éppen ezért nagy játéklehetőséget rejt a színészek számára, hiszen több különböző karaktert is meg kell jeleníteniük.

Kárp György színész nagy örömmel fogadta, mikor megtudta, hogy részese lehet a produkciónak. Szélyes Ferenc Jászai Mari-díjas színművész először meglepődött, mikor értesült róla, hogy ők kapták a szerepet. Ismerte a darabot, látta és olvasta is korábban, de ott fiatalabbak játszották. Ebben a produkcióban viszont a visszaemlékezésre helyezték a fő hangsúlyt. A beszélgetés témája színjáték formájában elevenedik meg a nézők előtt, és viszi bele őket is a játékba.

Az alkotók tervei között szerepel, hogy minél több hazai és erdélyi színházba eljussanak a produkcióval.

 

Nézze meg ezt is:

Az aszály miatt kevesebb volt a szúnyog és a béka

  Akkora az aszály a Dél-Alföldön, hogy az már a szúnyogokra is hatással van, nagyon …