2022. szeptember 26., hétfő
FONTOS

Közel 2000 közművelődési szakembert várnak hat nap alatt Gyulára

A nyár elején kezdődött, augusztus végén pedig folytatódik az a program, mely során naponta nyolc busznyi látogatócsoport érkezik Gyulára.

Ők a város két, turisztikai szempontból leginkább jelentős látványosságát, az Almásy-kastélyt, valamint a Gyulai várat nézhetik meg. A program célja az, hogy a résztvevők megismerjék a közművelődés kultúraközvetítő, közösségépítő szerepét, valamint, hogy megtapasztalják az előadó-művészeti tevékenységek kulturális, közösségmegtartó erejét. A programokra az ország minden megyéjéből jelentkezhettek a közösségek. Olyan látogató is érkezett most Gyulára, aki korábban több alkalommal járt a városban.

A Stefánia-szárnyban egy rendhagyó történelem órán vehettek részt a látogatók. A Viharsarok Táncszínház előadásában egy olyan produkciót láthattak, mely a magyarság 1100 éves, Kárpát-medencei történetére épített, és a középkori körtáncoktól az ügyességi táncokon át a csárdásig elevenítette fel a múltat. Ezután interaktív tárlatvezetés várta őket az Almásy-kastélyban, majd azt követően a várba látogattak.

A mindössze 10 nap alatt közel 3200 közművelődési szakember és aktív közösségi tag ismerkedhet meg a város két nevezetességével.

Nézze meg ezt is:

Nemzetközi szervezethez csatlakozhat a román önkormányzat

Péntek délután a gyulai román iskolában tartottak sajtótájékoztatót, melyen részt vett Vincze Loránt erdélyi magyar …