2023. december 3., vasárnap
FONTOS

A gyulai értékeket népszerűsítik a kollégisták körében

Interaktív előadások révén ismerhették meg többek között a gyulai kolbász történetét a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum Part utcai kollégistái.

A csütörtöki esemény az “Interaktív értéktári élmény-előadás és roll kiállítás-sorozat” nyitó állomása volt.

A gyulai települési értéktárban található 37 értéket egy tavaly megnyert pályázat segítségével mutatják be a fiataloknak. A programsorozat célja az, hogy ne csak a Gyulán élő középiskolásokat, hanem azon diákokat is megszólítsák, akik Békés vármegye számos településéről a fürdővárosba érkeznek és itt tanulnak.

Kónya István kiemelte, az előadással egyfajta játékra is buzdítják a kollégistákat. Ha a diákok látnak olyan értéket, mely elkerülte az értéktár bizottság figyelmét, akkor tegyenek arra javaslatot.

A bizottság fontos feladatának tartja, hogy a jövőben valamennyi gyulai kollégista számára bemutassák a gyulai települési értéktár kincseit.

 

Nézze meg ezt is:

A legjobb mézeket értékelte a csúcszsűri Gyulán

  Pénteken Gyulán értékelte az első két után maradt legjobb mintákat a decemberi, gyulai mézverseny …