2023. június 9., péntek
FONTOS

Varázslatos filmdalok: közös koncertet adott az Erkel és a Bartók kórus

A Cabaret című Broadway musical egy darabjával kezdődött péntek este a gyulai Erkel és a békéscsabai Bartók kórus közös hangversenye, melyen tizennégy hangszeres zenész közreműködött Perlaki Attila karnagy vezetésével.

A gyulai művelődi központban a Szivárvány dal is felcsendült az Óz, a csodák csodája című mű alapján. Az est szólóénekese Tokaji Ágnes énekművész volt, aki több produkcióhoz adta hangját. Az eseményen a házigazda Erkel kórus vezetője, Kovács Ilona elmondta, arra törekedtek, hogy minden művet magyarul adjanak elő.

A két formáció számos sikeres filmslágert adott elő, a közel két órás produkciót hamarosan a Gyula Televízió is műsorra tűzi.

Nézze meg ezt is:

Éremátadó ünnepséget tartottak a Grosics Akadémián

Ezüstérmet nyert a régiós, több vármegyét felölelő dél-keleti csoportban a gyulai Grosics Akadémia U17-es együttese. …