2024. május 6., hétfő
FONTOS

Újra megrendezik a Gyulavári kastélynapokat

A járványhoz köthető korlátozások miatt több éven át elmaradt a Gyulavári kastélynapok, idén viszont újra megrendezik a nagy érdeklődés által övezett programot.

Péntek délelőtt a Gyulavári kastélynál tartott sajtótájékoztatót Görgényi Ernő polgármester és Szabó Károly önkormányzati képviselő.

Szabó Károly a számos program közül az egyik legnépszerűbbre, a főzőversenyre hívta fel a figyelmet, melyet idén nem a futballpálya mellett, hanem a kastély parkjában rendeznek meg. A szombat délelőtti versenyre 65 csapat nevezett, ők marhát és dámvadat készíthetnek el, de létrehoztak egy harmadik kategóriát is, ebben bármi mást lehet főzni.

A kastélynapok Gyulavári egyik fontos, közösségi eseménye, ezért is vette át a szervezés feladatainak jelentős részét a gyulai önkormányzat. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a népszerű, szórakoztató programok mellett a közösségépítés.

A gyulavári kastélynapok programjai június 24-én, szombaton kezdődnek, és másnap, vasárnap este zárulnak.

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …