2024. május 24., péntek
FONTOS

Gyula 1566-os ostromára emlékeztek

Egy magányos harcos készült leadni július másodikán, vasárnap kilenc órakor az első lövést a gyulai vár gyilokjárójáról.

Aznap ez volt az első eset, hogy Szabó Árpád, a Maróti Hagyományőrző Egyesület képviselője korhű fegyver másolatával durrantott annak emlékére, hogy 1566-ban e napon megkezdődött a vár török ostroma.
Leginkább ebben a négy tényezőben bízhattak a gyulai vár védői, ellenük szólt viszont az, hogy a nagy önbizalommal érkező, és a kor egyik legütőképesebb hadseregével bíró törökök a korabeli leírások szerint közel tízszeres túlerővel rendelkeztek.
A hatalmas túlerő az idő múltával egyre inkább felőrölte a védelmet. A keresztény seregek a számbeli veszteségek mellett az ivóvíz hiányával és a járványveszéllyel is küzdöttek. Kerecsényi Miklós várkapitány ezért az erősség feladása mellett döntött, de így is ez volt a török kor leghosszabb ideig tartó várostroma.

Nézze meg ezt is:

Tízezredik ügyfelét köszöntötte az eleki kormányablak

  Csütörtökön tízezredik ügyfeléhez ért a 2023 március 9-én átadott eleki kormányablak. Békés vármegyében akkor …