2024. április 24., szerda
FONTOS

Világirodalmi Klasszikusok Fesztiváljával folytatódik a Gyulai Várszínház nyári évada

Csütörtökön újabb fesztivállal folytatódik a Gyulai Várszínház jubileumi, 60. nyári évada.

A Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválja a korábbi Shakespeare program továbbfejlesztése. Az utóbbit hosszú évek után megszüntették, de nem mondanak le teljesen az angol drámaíró műveiről.

Elek Tibor kiemelte, eredetileg egy hetes fesztiválban gondolkodtak, de ez végül az első évben próbaként négynapos lett. Csütörtök és vasárnap között hat előadást visznek a színpadra. Az első ezek közül a nagyváradi Szigligeti Színház produkciója lesz Figaro házassága, avagy egy őrült nap címmel. Pénteken a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadása várja az érdeklődőket Csehov: Három nővér című produkciójával. Szombaton és vasárnap két-két előadást tekinthetnek meg a nézők.

Szombat este a várszínpadon lesz látható a Feledi Project táncszínházi előadása Sirály címmel. A fesztivál utolsó napján először Shakespeare III. Richárd című produkcióját az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház mutatja be, majd végül a várszínpadon Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter játékában Shakespeare egy másik művét És Rómeó és Júlia címmel láthatja a közönség.

Nézze meg ezt is:

Rendőrök és rendőrségi dolgozók vehettek át jutalmat a Rendőrség Napján

  Szent György nap, a Magyar Rendőrség Napja alkalmából 2024. április 23-án állománygyűlést tartottak a …