2024. április 13., szombat
FONTOS

Baleset Békéscsabán és Elek külterületén

Békés vármegyében 2023. július 25-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Békéscsabán, az Erdő soron 7 óra 30 perc körül egy idős férfi a kerékpárjával elesett és súlyosan megsérült.

Négy órával később szintén Békéscsabán, a Repülőhíd Tompa utcai végén egy kerékpárral közlekedő nő a lejtős részen nekiütközött a híd korlátjának. Az ütközés után elesett és könnyű sérüléseket szenvedett.

Elek külterületén 16 óra körül egy személyautó vezetője lassítani kezdett, hogy az előtte álló, munkát végző kistehergépkocsit kikerülje. A mögötte érkező autó vezetője fékezett ugyan, de a kocsival nem tudott megállni és hátulról nekiütközött. A járműben a négyen utaztak, közülük hárman könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Méhkeréken, a közúti határátkelőhelyen 2023. július 25-én 8 óra 15 perckor kilépésre jelentkezett egy román állampolgárságú férfi, aki teherautót vezetett. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a gépkocsi hátsó rendszámtábláján az egyik hatósági jelzést megváltoztatták.

A Sarkadi Rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett gyanúja miatt eljárást indított, a román férfit pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

Ellopta ismerőse mobiltelefonját egy fiatal nő 2023. július 25-én Szeghalmon, egy családi házból.

Az esetről a telefon tulajdonosa tett bejelentést, aki elmondta, hogy a nő beszélgetni érkezett hozzá, de amikor elment tőle észrevette, hogy nincs meg a nemrégiben vásárolt készüléke. A rendőrök elszámoltatták a lányt, aki bevallotta, hogy ő lopta el a telefont.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt büntetőeljárást indított ellene, a telefont pedig lefoglalták és visszaadták a tulajdonosának.

 

Nézze meg ezt is:

Ittas vezető Gyulán

A gyanú szerint ittas volt az a férfi, aki 2024. március 13-án 19 óra 45 …