2023. szeptember 22., péntek
FONTOS

Gőzerővel zajlanak a munkálatok a Százéves Cukrászdában és a Ladics-házban

Helyszíni bejáráson nézte meg a beruházás állását Görgényi Ernő gyulai polgármester.

A Százéves Cukrászda – ahogyan az a 2015-ös örökségvédelmi kutatásból is kiderül – korát tekintve a Dél-Alföld legértékesebb, emeletes polgárháza, melynek homlokzattagozódása 100%-ig megmaradt.

A homlokzatát még 2014-ben renoválták, 2020 nyarára pedig befejeződött az Erkel tér felújítása is, de a Százéves belső terei — főleg az emeleti részek és a tetőszerkezet — igen rossz állapotban voltak már. Ahogyan a képeken is látszik, a falkutatás során feltárják és rekonstruálják az eredeti festést, a tetőszerkezet rendbe tételén pedig jelenleg 16 ács dolgozik.

A mostani munkálatok során két olyan műemléket újítanak fel, amelyek Gyula város polgári fejlődésének ikonikus épületei, és a jelen korban is meghatározó szerepet játszanak városunk turisztikai és kulturális életében.

A Százéves új épületrésszel is bővül, melynek jövő héten teszik le az alapkövét.

Nézze meg ezt is:

Szeptember végén újra “Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében

  Szeptember 29-e és október 1-e között Gyula térségében várja az érdeklődőket a „Muzsikál az …