2024. május 7., kedd
FONTOS

Ismét ökológiai megtérésre sürget a Vatikán

A Vatikán a teremtésvédelmi imanapra és a turizmus világnapjára közreadott üzeneteiben az Isten által ránk bízott teremtett világ iránti tiszteletre szólít fel.

A Szentszék sajtóirodájában május 25-én mutatták be Ferenc pápának a teremtés megőrzéséért szóló imádság világnapjára közreadott üzenetét. „Áradjon igazságosság és béke” – ez az Ámosz prófétától kölcsönzött gondolat lesz a teremtett világ védelmének szentelt időszak témája, ismertette az egyházfő üzenetét Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatának Dikasztériuma prefektusa. Az ökumenikus időszak szeptember 1-jén kezdődik a teremtésvédelmi imanappal és október 4-én, Assisi Szent Ferenc ünnepén ér véget.

A pápa üzenetében arra hív, hogy „álljunk ki a környezeti és éghajlati igazságtalanság áldozatai mellett, és vessünk véget a teremtés elleni értelmetlen háborúnak”. Ferenc pápa arra biztat, hogy „alakítsuk át szívünket, életmódunkat és a társadalmainkat irányító közpolitikát”. A Szentatya emlékeztet, hogy már Szent II. János Pál pápa „ökológiai megtérésre” bátorított, ami abból áll, hogy megújítjuk „a teremtéssel való kapcsolatunkat, hogy többé ne kizsákmányolandó tárgynak tekintsük, hanem Teremtőnk szent ajándékaként ápoljuk”.

Ferenc pápa üzenetének bemutatása alkalmából a nemzetközi teremtésvédelmi szervezet, a Laudato Si’ Mozgalom igazgatója, Tomas Insua annak fontosságát hangsúlyozta, hogy ezt az időszakot az emberiség és a bolygónk előtt álló igazságtalanságok és a béke hiánya elleni küzdelemre használjuk fel. Rámutatott: lényeges, hogy az ökológiai válság lelki gyökereivel és anyagi mozgatórugóival egyaránt foglalkozzunk.

Az anyagi igazságtalanságok nyilvánvalóak a politikai konfliktusokban szerte a világon csakúgy, mint a szegényebb nemzetek kizsákmányolása, azonban a válság lelki gyökerei kevésbé egyértelműek. Insua meglátása szerint „a valós világtól való elszakadásra” vezethetők vissza a lelki okok, azaz arra, hogy bolygónkra „már nem Istentől kapott szent ajándékként tekintünk, hanem kihasználandó tárgyként”. A pápai üzenet témájára utalva kijelentette: „az igazságosságnak és a békének nagyon sok köze van az éghajlathoz és a teremtéshez”, hiszen az ökológiai válság és a klímavészhelyzet igazságtalanságot mutat.

„Ironikus módon a szegények járulnak hozzá a legkevésbé az éghajlati válsághoz, de őket sújtja a leginkább” – magyarázta, majd hozzátette: „Ugyanakkor, ez nemcsak a szegényekkel szembeni igazságtalanság, hanem a gyermekeinkkel és az ő gyermekeikkel szemben is igazságtalanságot követünk el”. A béke témájával kapcsolatban megjegyezte: a teremtés elleni háborún kívül sok olyan konfliktus van, amely szorosan összefügg a környezet pusztulásával. „Például Szíriában a felfordulás a súlyos szárazságból indult ki” – emlékeztetett. Szíria jelenleg a világ egyik legsúlyosabb humanitárius válságával néz szembe, és több mint tíz éve háborúban áll.

A teremtett világról való gondoskodás jegyében a zöld beruházások szükségességét emeli ki az Evangelizációs Dikasztériumnak a turizmus világnapjára május 26-án kiadott üzenete. Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének kezdeményezésére minden év szeptember 27-én tartott világnapra írt idei üzenetében Rino Fisichella érsek, a dikasztérium proprefektusa kiemeli, hogy Ferenc pápa a fenntartható beruházások iránti nagyobb elköteleződésre szólít fel. Az érsek megjegyzi: „A fenntartható befektetések előnyben részesítése egyben a hit tanúsága is, amely az Isten által teremtett és ránk bízott teremtés tiszteletén alapul”.

A főpap hangsúlyozza, hogy a fenntartható gazdasági tevékenységeknek elő kell mozdítaniuk az emberi méltóságot, a rövid távú haszon helyett a hosszú távú előnyökre összpontosítva. Fisichella érsek rámutat a turizmus és a teremtésről való gondoskodás kapcsolatára, megjegyezve, hogy „az embert és a környezetet tisztelő turizmus utat nyit az Atya jóságának megismeréséhez, aki szeretetével mindenkit megszólít”. Hozzáteszi, hogy a turisztikai szektorban dolgozóknak lehetőségük van egy másfajta turizmus népszerűsítésére, amely „támogatóbb és kevésbé fogyasztói, és amely jobban tiszteli a természetet”.

Nézze meg ezt is:

Példaadó szemléletű egészségügyi és szociális képzés a GFE-n

    A testet és a lelket együtt gondozzák Az egészségügyi szektor és a szociális szféra egyaránt …