2024. május 26., vasárnap
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2023. 08. 17.

Témák:

– A jubileumi, hatvanadik évfordulóhoz méltó évadot tartott a Gyulai Várszínház – mondta Elek Tibor igazgató a csütörtök délutáni sajtótájékoztatón. Az eseményen elhangzott, a nézőszám 14, a jegyárbevétel 16 százalékkal nőtt.

– Történelmi íjász Európa bajnokságon vettek részt a napokban a gyulai egyesület tagjai. A gyulafehérvári versenyen több érmet szereztek a fürdővárosi sportolók.

– Közeleg egy, a gépjármű tulajdonosokat érintő fizetési határidő. Szeptember közepéig kell ugyanis befizetni az idei gépjárműadó második felét, emlékeztetett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A napokban azok kapnak értesítést az adóhatóságtól, akiknek a tavalyi évre vonatkozóan adótartozásuk vagy éppen túlfizetésük van.

– A közelmúltban Európa szerte, így hazánkban is egyhetes ellenőrzési akciót tartott a rendőrség annak érdekében, hogy a gyorshajtókat kiszűrjék a forgalomból. Országosan húszezer, míg Békésben 523 esetben kellett intézkedniük. A biztonsági öv használatára vonatkozó vármegyei ellenőrzések eredményei sem kedvezőek, több mint 150 esetben történt ugyanis szabálysértés.

– Halálos közlekedési baleset történt szerda este, Kevermesen.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 05. 21.

Témák: – Az Airbus csak a kezdet – a kormányzat a következő időszakban további iparfejlesztést …