2024. február 23., péntek
FONTOS

Segíti a pályaválasztást a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Immár hatodik éve ad pályaorientációs diáknaptárt a nyolcadik osztályosoknak a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara.

A korábbi években zsebnaptárt, idén pedig osztálytermekbe elhelyezhető fali, JóPálya-naptárt készítettek a gyerekeknek és az osztályfőnököknek. Ez tartalmazza a továbbtanulás tekintetében legfontosabb dátumokat, határidőket. Emellett azt is megjelölték benne, hogy mikor lehet lazítani, és mikor kell belehúzni a jobb jegyekért. Többek között szerepel benne az is, hogy meddig kell jelentkezni a középiskolákba, valamint megtalálhatóak a szakképző intézmények elérhetőségei is.

Békés vármegyében évente mintegy háromezer nyolcadikos diák áll fontos döntés előtt, és minden évben négyezer kilencedikes jelenik meg az intézményekben. Mindez azt jelzi, hogy sokan nem megfelelő döntést hoztak annak idején. A Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara mindent megtesz azért, hogy a gyerekek megalapozott döntést hozhassanak.

Mészárosné Szabó Anna kiemelte, az elmúlt évek tapasztalatai szerint a nyolcadikos diákok szeretik ezeket a naptárakat. Felmérést szoktak végezni játékos formában, így látják, hogy forgatják a fiatalok a pályaorientációs kiadványt.

 

Nézze meg ezt is:

Húsz éve szentelték püspökké Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspököt

Kiss-Rigó Lászlót II. János Pál pápa 2004. január 24-én pudenzianai címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti …