2024. május 24., péntek
FONTOS

Két Városmarketing Gyémánt Díjat nyert Gyula

 

Gyula minőségi turisztikai attrakciókkal várja vendégeit, melyekhez minőségi marketing is társul.

Ezt mutatja az is, hogy 2023 első hat hónapjában Gyula szálláshelyein több, mint 94 ezer vendég fordult meg, ami 10 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.

Marketingtevékenységéért szakmai elismerést is kapott a város. Gyula két Városmarketing Gyémánt Díjat nyert, melyeket Komoróczki Aliz, a turisztikai Nkft. ügyvezetője és Görgényi Ernő polgármester vehetett át a Várkert Bazárban megrendezett rendezvényen.

Görgényi Ernő hangsúlyozta, többek között Közép-Európa egyetlen síkvidéki téglavárával, az Almásy-kastéllyal, valamint a parkjában kiépített várfürdővel várják a mindennapokban a turistákat. A polgármester kiemelte, ezeknek a látványosságoknak nincs párja Magyarországon. Ehhez minőségi marketinget kell társítani, és felhívni a figyelmet, segíteni az értékesítők munkáját, a szállásadók dolgát.

A Városmarketing Gyémánt Díj célja megtalálni, elismerni és népszerűsíteni azokat a jó és példaértékű marketingmegoldásokat, melyek egy-egy város életét előrébb lendítik. Komoróczki Aliz kiemelte, a gyulai városmarketing tevékenység alapja a helyi önkormányzat, a turisztikai vállalkozók, a szolgáltatók és munkatársaik partnerségén alapuló együttműködés.

Komoróczki Aliz kiemelte, a legnagyobb vonzerővel rendelkező turisztikai attrakció a fürdő és az Aquapalota, a vár és a várszínház, az Almásy-kastély Látogatóközpont, illetve a város épített és természeti környezete, mely egyedülálló és külön vonzerőt jelent a turisták számára.

 

Nézze meg ezt is:

Tízezredik ügyfelét köszöntötte az eleki kormányablak

  Csütörtökön tízezredik ügyfeléhez ért a 2023 március 9-én átadott eleki kormányablak. Békés vármegyében akkor …