2023. szeptember 22., péntek
FONTOS

Kossuth Lajos elfogyott regimentje – új tárlat a várban

Az Élővíz zenekar fellépése nyitotta meg péntek délután, a gyulai várban a Kossuth Lajos elfogyott regimentje című kiállítást.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum tárlata új perspektívából világít rá a forradalom és szabadságharc eseményeire, a gyulai történészek kiegészítéseivel pedig igazi kuriózumnak számít a várban két hónapig látható, interaktív elemekkel bővített kiállítás. Szoleczky Emese kurátor megnyitójában kiemelte, a gyulai tárlat azért is különleges, mert gyönyörűen mutatja be azt a legenda kincset és annak a helyi vonatkozásait is, amely a honvédmenházhoz és a 48-as veterángondozáshoz kapcsolódik.

A Kossuth Lajos elfogyott regimentje című tárlat izgalmas nézőpontból mutatja be a forradalom és szabadságharc történetének eddig kevésbé ismert szeletét, fogalmazott Görgényi Ernő. Mindazoknak, akik Magyarország egyik legnehezebb, ugyanakkor legfelemelőbb időszaka iránt érdeklődnek, kihagyhatatlan lehetőség a gyulai vár kiállítása.

Hazánkat megannyi sorscsapás érte a történelme során, ez a kiállítás a 1848/1849-es eseményeknek állít emléket, mondta Kovács József. Európában már volt előzménye menházaknak a 48-as események előtt is, azok szerepéről, társadalomban elfoglalt helyéről beszélt a képviselő.

A Kossuth Lajos elfogyott regimentje című tárlat a gyulai vár aktuális belépőjével látogatható november 15-éig.

Nézze meg ezt is:

Naptávcsőbe nézhettek az érdeklődők az Almásy-kastélynál

  A nap megfigyeléséhez kifejlesztett, különleges távcsővel ismerkedhettek az elmúlt hétvégén az Almásy-kastély parkjába érkezők. …