

A település jövőjéért széleskörű összefogás jött létre az idén alakult egyesület által. Az első közösségi rendezvényre a határmenti településekről és egész Békésből érkeztek vendégek, de szép számmal akadtak olyanok is, akik sok év után látogattak haza.
Dénesmajorban nevelkedett Csikósné Mácsok Erzsébet, nagyon sok szép emléket őrizve a gyermekkorból. Az, hogy a szervezők felvállalták a falunap rendezését, külön öröm maga és a családja számára.
Bíró István is Dénesmajorban született, és nőtt fel, a gyökereihez számos ponton ragaszkodik. A falunapon a főzőverseny zsűrijében vállalt szerepet.
Nagyon jó hangulatú településrésze Gyulának Dénesmajor, fogalmazott Görgényi Ernő, ugyanakkor a helyi közösségi élet felpezsdítésére szükség van, a nemrégiben alakult kulturális egyesület ezt a célt tűzte ki maga elé.
Huszonöt évvel ezelőtt, egy véletlen sodorta Dénesmajorba a Békéscsabán élő Hrabovszki Jánost, akkor ismerte meg a környék természeti értékeit. Csakhamar földeket vásárolt, erdőket telepített Dénesmajor térségében és a településen élőkkel is baráti kapcsolatokat alakított ki. Az egyesületi vezető elmondta, a lakosság elöregedése és a fiatalok elköltözése késztette arra, hogy lépéseket tegyen Dénesmajor jövőjéért.
A Dénesmajor Jövőjéért és Ijfúságáért Kulturális Egyesület hosszú távú céljai között szerepel a környék turizmusának fellendítése, rendszeres programok szervezése és legfőképpen, minél több fiatal számára vonzóvá tenni a települést akár otthonteremtési céllal is.