2025. március 16., vasárnap
FONTOS

Az aradi vértanúk alakját idézték fel a Honvédtiszti emlékhelyen

A hagyomány szerint a Honvédtiszti Emlékhelynél tartották a gyulai október hatodikai megemlékezést.

Az eseményen Bánhidy Vajk, a Honvédelmi Minisztérium Honvédelmi Nevelési Főosztály vezetője kiemelte, önazonosságunkhoz hozzá tartozik, identitásunkkal összeforrott a Kossuth Lajos által magyar Golgotának nevezett tragikus történelmi esemény. Jelenünk közéletét, politikánkat, művészeink témaválasztását, valamint a népdalokat is átszőtte, átszövi a forradalmi eszme.

Bánhidy Vajk hangsúlyozta, ma már tudjuk, az 1849. október 6-án, a közeli Aradon a reggeli órákban ácsolt nyaktilók, majd az eldörrenő lövések egy korszakot zártak le nemcsak népünk, országunk, de talán Európa történelmében is.

Az emlékbeszéd után Nemcsák Károly, Jászai Mari-díjas színművész és a Kaláka együttes közös műsora következett. Az esemény végén számos szervezet képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit.

 

Nézze meg ezt is:

Megújulhat az Élővíz-csatorna belvárosi szakasza

Csütörtök este, a városi könyvtárban tartott lakossági fórumon mutatták be az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszának környezetrendezési …