

A békési GFE Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégiumban évente négy alkalommal szerveznek nyílt napot, ezek közül a szerdán rendezett, őszi esemény jellemzően a legnagyobb.
A szakképzési fesztivállal egybekötött alkalmon a hagyományos szakok mellett az új szakmacsoportok is bemutatkoztak.
Almási Dzsenifert a mezőgazdasági gépek vonzzák, a továbbtanulását is ezen a területen képzeli el. Pocsaji Miske célirányosan érkezett a rendezvényre, mellette valamennyi szakmacsoportot érdekesnek talált.
Százhúsz éves múltra tekint vissza a békési mezőgazdasági szakképzés, tangazdaságukban jelenleg is százötven hektáron folyik gazdálkodás, fogalmazott Várszegi Éva. Az intézményben hangsúlyos, hogy a nyílt napokon átfogó képet kapjanak a diákok a képzési lehetőségekről. A kialakított szigeteken akár gyakorlatban is kipróbálhatták az érdeklődő fiatalok a különböző szakmák csínját-bínját. Az intézményvezető elmondta, a nyílt napon tapasztalt érdeklődés minden várakozást felülmúlt.
A GFE békési szakképző intézményében már folyamatban van a lovas rendőr képzés szervezése, amely legújabb képzési formaként akár a következő tanévtől megvalósulhat.