

Tíz évvel ezelőtt alakult meg a Gyulai Települési Értéktári Bizottság azzal a céllal, hogy felkutassa, rendszerezze és gondozza a fürdővároshoz köthető értékeket.
Azóta harminchét gyulai értéket tudhat magáénak a gyűjtemény, amelyek közül több a vármegyei értéktárba is bekerült és egy hungarikummal is büszkélkedhet Gyula városa. A 3 Témában Kónya Istvánnal a helyi értékek fogalomköréről, a nemzeti értékpiramisról és a népszerűsítési lehetőségekről beszélgettünk.
A 2012-ben életbe lépett Hungarikum törvény szerint a települési önkormányzatok értéktári bizottságot hozhatnak létre. Ez Gyulán is megtörtént, éppen tíz évvel ezelőtt, fogalmazott Kónya István a 3Témában. A jogszabályi háttér nyolc kategóriában biztosít mozgásteret a bizottságoknak, emelte ki az alpolgármester, azon belül is több alkategória van.
A települési és a vármegyei értékek népszerűsítésére is kiváló alkalmat adott az ősszel indult Vármegyejárás programsorozata, emelte ki Kónya István. Gyula a nyolcadik állomása volt a rendezvénynek, ahol a helyi értékek széles körben is bemutatkozhattak.
A Gyulai Települési Értéktári Bizottság tízéves tevékenysége során eddig harminchét helyi értéket jegyzett be, terveik szerint még az idén negyvenre bővülhet a fürdővárosi gyűjtemény.