

Pénteken a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karára látogatott Pertti Anttinen, Finnország magyarországi nagykövete.
A diplomata kiemelte, fontosnak tartja, hogy megismerkedjen a Budapesten kívüli élettel, a vidéki Magyarországgal. Ezért volt nagy öröm számára, hogy meghívást kapott a vármegyeszékhelyen működő Magyar-Finn Baráti Körtől.
A vendégek között a békéscsabai iskolák igazgatói, valamint az ERASMUS koordinátorok vettek részt. Árpási Zoltán, a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának dékánja kiemelte, a nagykövettel kötetlen beszélgetésen vitatták meg tapasztalataikat a ki és beutazó hallgatókat illetően.
Pertti Anttinen csütörtökön felkereste a Békés Megyei Könyvtárat, majd pénteken a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karát megelőzően a városházára látogatott, ahol Szarvas Péter polgármesterrel értekezett. Emellett találkozott a helyi szlovákság képviselőivel, valamint megnézte az evangélikus nagytemplomot, ellátogatott a Csabagyöngye Kulturális Központba, valamint környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetekkel is eszmecserét folytatott.