2023. december 3., vasárnap
FONTOS

Pályaorientációs napot tartottak a Göndöcsben

Gyakorlati tapasztalatokat szerezhettek csütörtökön a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum alsóbb évfolyamos diákjai.

A pályaorientációs napon intézményeknél, vállalkozásoknál töltöttek hasznos időt. A végzős harmad- vagy éppen ötödévesek számára a továbbtanulással kapcsolatban szerveztek előadásokat.

A fiatalok gazdasági, pénzügyi témájú, illetve a mezőgazdasággal kapcsolatos előadásokon is részt vehettek. Fekete Szabolcs igazgató elmondta, az elmúlt években megfigyelhető trend, hogy az iskolából egyre több fiatal dönt a továbbtanulás mellett.

A pályaorientációs nap azok számára is segítséget nyújt, akik középfokú tanulmányaik után dolgozni mennek. Nem ritka eset ugyanis, hogy a munkavállalást követően néhány évvel a fiatalok szeretnék bővíteni, magasabb szintre juttatni tudásukat.
 

Nézze meg ezt is:

A legjobb mézeket értékelte a csúcszsűri Gyulán

  Pénteken Gyulán értékelte az első két után maradt legjobb mintákat a decemberi, gyulai mézverseny …