2023. december 9., szombat
FONTOS

Letörte a vasúti átjáróban a félsorompó rúdját egy teherautó

rendorseg

Figyelmetlenül hajtott be a vasúti átjáróba egy teherautó sofőrje Körösladányban.

A sorompó már mozgásban volt, mikor a sofőr át akart haladni síneken, így a kocsi teteje megrongálta a rudat. A baleset után a férfi elhajtott a helyszínről, de a rendőrök hamar megtalálták.

Letörte a vasúti átjáróban a félsorompó rúdját egy teherautó 2023. november 9-én 12 óra körül Körösladányban, a Nagy Márton utcában. A tehergépkocsi vezetője valószínűleg a tilos jelzés ellenére hajtott be a vasúti kereszteződésbe, az éppen lecsukódó sorompórúd pedig beleakadt a jármű felső részébe. A járművezető az eset után nem állt meg, elhajtott. A rendőrök rövid időn belül megtalálták, és előállították a Szeghalmi Rendőrkapitányságra, ahol közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indult ellene eljárás. A férfi azt mondta a rendőröknek, nem vette észre, hogy megrongálta a sorompót, és azt sem, hogy az átjáró fényjelző berendezése piros jelzést mutat.

A rendőrség kéri a közlekedőket, hogy az átjárókat mindig nagyon figyelmesen közelítsék meg. Ha van teljes vagy félsorompó, és már leengedték, vagy éppen csukódik lefelé, semmiképpen nem szabad a síneken áthajtani!

Kikerülni sem szabad a sorompót, akkor sem, ha még nem látszik a közeledő vonat! Ha pedig a fénysorompó tilos jelzést ad, mindenképpen meg kell állni!

 

Nézze meg ezt is:

Hiányzott egy kereke a kamionnak

  Üvegtörmeléket szállító teherautó imbolygott 2023. december 1-jén este Békés vármegyében, a Nagyszénás és Orosháza …