2024. október 15., kedd
FONTOS

Nyílt napot tartott a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium

Bengery Zsoltné igazgató kiemelte, a koronavírus-járvány óta rendhagyó programot tartanak.

A látogatókat nem teljes tanórákra hívják, hanem 20 perces blokkokban mutatják be az iskolai életet. Ilyenkor többek között a testnevelés, idegen nyelv, matematika, biológia, valamint az irodalom kap nagyobb hangsúlyt.

A megjelentek elsősorban az iskolai légkört vizsgálják, hogy milyen érzést vált ki belőlük mindaz, amit egy délelőtt során tapasztalnak. Másodsorban az órákon tapasztalt benyomások a mérvadóak. A beiskolázás előtt a gimnázium is ellátogat különböző intézményekbe, ahol elmondják, mit tudnak kínálni Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumba jelentkező diákoknak.

Bengery Zsoltné hangsúlyozta, a diákokra való odafigyelés a legfontosabb tényező. A nyílt nap során közel 100-an nyertek betekintést a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium életébe.

 

Nézze meg ezt is:

Nagyköveti részvétellel tartottak japán napot Gyulán

  Szombat délelőtt érkezett a gyulai könyvtár elé Ono Hikariko, Japán Magyarországra delegált nagykövete. A …