2024. február 22., csütörtök
FONTOS

Idén is gyűjti a cipősdobozokat a gyulai Almásy-kastély

Idén is gyűjti a cipősdobozokat a gyulai Almásy-kastély. A látogatóközpont 2016-os megnyitása óta
gyűjtőpont az adventi időszakban.

Ebben az évben is csatlakozott a Baptista Szeretetszolgálat kezdeményezéséhez a Gyulai Almásy-
kastély Látogatóközpont, amely az országos akció teljes ideje alatt, november 24-től december 18-ig
várja a rászoruló gyermekeknek szánt ajándékokat – tájékoztatott a kastélyt is működtető Erkel
Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Fekete-Dombi Ildikó.

– A csomagokat a Mikulás hálószobájában lehet leadni, amelyet a kastély fogadóterében alakítottunk
ki – közölte az ügyvezető.

A szakember felidézte: a segíteni szándékozóknak roppant egyszerű a dolguk. Keresniük kell egy jó
állapotban lévő, üres cipősdobozt, eldönteniük, milyen nemű és korú gyermeknek szánják az
ajándékokat, majd a cipősdobozt megtölteniük meglepetésekkel. A dobozba bármi kerülhet, aminek
egy gyermek örülhet.

– Az ajándékcsomag tartalmazhat mesekönyvet és ifjúsági könyveket, színezőt, játékot, sporteszközt,
higiéniai felszerelést, édességet, íróeszközt és egyéb iskolai felszereléseket – sorolta Fekete-Dombi
Ildikó. Kedves lehet még egy képeslap néhány üdvözlő sorral.

Az országos kezdeményezés szervezői arra kérik az adományozókat, hogy aj dobozba ne tegyenek
agresszivitásra késztető képeket, játékokat, emellett konzervet, romlandó ételeket, gyümölcsöt,
törékeny tárgyat, gyógyszereket. Sampon, testápoló, egyéb folyékony tárgy esetén tanácsos
gondosan becsomagolni azt egy zárható tasakba, hogy sérülés, szivárgás esetén se tegye tönkre az
egész ajándékcsomagot.

Az elkészített és becsomagolt dobozokon a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai kérik jól láthatóan
feltüntetni, hogy milyen korosztályú és nemű gyermeknek készült az ajándék, pl. így: “fiú 12″ vagy
“lány 8″.

– Az adventi időszakban valamennyien könnyebben adakozunk, s ezt mi magunk is észrevesszük a
beérkező csomagok hatalmas számán – fogalmazott Fekete-Dombi Ildikó. Hozzátette: míg 2020-ban
171, tavaly 249 ajándékcsomagot fogadott az Almásy-kastély.

Az összegyűjtött cipősdoboz ajándékokat a Baptista Szeretetszolgálat országos önkéntesi hálózatán
keresztül juttatja el a gyermekekhez, még az ünnepek előtt. A dobozok elsődleges célpontjai
gyermekotthonok, nagycsaládos szervezetek, kórházak, fogyatékos gyermekek fejlesztésével
foglalkozó iskolák, egyesületek, alapítványok, civil szervezetek.

A gyulai kastély Mikulás-szobájában december 18-ig hétfő kivételével 10-16 óra között lehet a
karácsonyfa alá helyezni a cipősdobozokat, az adventi programok miatt szombatonként azonban 18
óráig lesz erre lehetőség.

 

Nézze meg ezt is:

A gyulai kiállítóhelyek is bemutatkoznak az Utazás kiállításon

Tavaly több tízezer látogatót vonzott a budapesti Utazás kiállítás, és várhatóan idén sem lesz ez …