2024. október 5., szombat
FONTOS

Négy új tétel került a gyulai értékek közé

Sűrű volt a programja a Gyulai Értéktár Bizottságnak kedd délután. A szervezet négy előterjesztést tárgyalt, és mind a négyet felvette a helyi értékek közé.

A grémium zöld jelzést adott Viharsarki Lekváriumnak, és a gyulai értékek közé került a népzenész Barbócz Sándor munkássága is. A Prima díj és a városi elismerés mellett az értéktári tagságot is a fontos kitüntetések között tartja számon a Powerbeat Ütőegyüttes.

Egykor a térség egyik meghatározó gazdasági szereplője volt a háziipari szövetkezet.

A  Gyulai Értéktár Bizottság eddigi működése során immár negyvenegy tételt vett fel a helyi értékek közé. Ezek több bekerült a megyei gyűjteménybe, a gyulai kolbász pedig hungarikummá vált.
 

Nézze meg ezt is:

Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján

Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …