Ezt Czirok Mihály, a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Zeneművészeti Iskola igazgatója érdemelte ki.
Czirok Mihály kiemelte, a kitüntetés átadása előtt két nappal keresték fel a Sándor-palotából. Ekkor értesült a különleges eseményről. A kitüntetéssel a város zeneoktatása és a magyar zenei kultúra megőrzése érdekében tett áldozatos munkáját ismerte el a köztársasági elnök.
Czirok Mihály hangsúlyozta, a kitüntetés inspirálja a jövőbeni munkáját. Ösztönzi arra, hogy a továbbiakban is hasonlóan, vagy még jobban végezze azt a tevékenységet, melyet az elmúlt évtizedekben folytat.
Az igazgató kiemelte, jelenleg a félévi meghallgatásokat tartják a zeneiskolában. Ilyenkor két hét alatt összesen 420 tanuló mutathatja meg, hogy mit tanult az elmúlt fél évben. Március végén ismét megrendezik azt a gála hangversenyt, melyen a Gyulai Tankerületi Központhoz tartozó zeneiskolák tanulói és tanárai lépnek fel.
Czirok Mihály hangsúlyozta, idén első alkalommal szeretnének megrendezni egy könnyűzenei versenyt kizárólag a zeneiskola diákjai számára.