2024. július 21., vasárnap
FONTOS

Felajánlott bútorokkal gazdagodott a gyulai múzeum

Újabb jelentős értékű felajánlással keresték meg a gyulai múzeumot.

Ezúttal bútoregyüttes került egy hagyatékból a közgyűjtemény tulajdonába. Az utóbbi időben egyre többen keresik az intézményt adományozással.

Értékes felajánlás érkezett a gyulai Erkel Ferenc Múzeumhoz a napokban. Dr. Görgényi Ernő polgármester közreműködésével kereste meg a közgyűjteményt dr. Legeza László gyulai ügyvéd, hogy
édesapja, néhai dr. Legeza Tibor hagyatékából származó, nagyjából 100 éves bútorokat a múzeum
számára ajándékozza – tájékoztatott a közgyűjtemény szakmai vezetője.

Liska András elmondása szerint az intarziadíszes, neobarokk stílusú könyvszekrényből és íróasztalból,
valamint a késő biedermeier stílusú szalongarnitúrából álló bútorzat egykor a köztiszteletben álló
jogász ügyvédi irodájának berendezéseként szolgált hosszú évtizedeken át.

A reprezentatív bútoregyüttes közgyűjteményi elhelyezésének felajánlását a múzeum örömmel fogadta, mert az Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményében nagyon kevés ilyen jó állapotú bútordarab van a 20. század elejéről. Az adomány az utóbbi évek legértékesebb bútorfelajánlása, amely a gyulai múzeumhoz
érkezett.

– A hazai manufaktúrákból származó bútorok jó példái a század eleji vidéki polgárság kifinomult
lakáskultúrája emlékanyagának – fogalmazott a szakember. Hozzátette: egy későbbi restaurálást
követően a friss szerzeményként nyilvántartásba vett műtárgyak akár kiállíthatóvá is válhatnak.
Restaurálásukig a bútorok a múzeum irodaépületében kerültek elhelyezésre, mert az ottani
klimatikus viszonyok a legalkalmasabbak a fenntartható megőrzésükre.

Liska András felidézte: az elmúlt években rendszeresen, egyre nagyobb számban keresik meg
felajánlással a gyulai múzeumot. Ilyen volt például egy vadászati bérlet, az ifjú I. Ferenc József és Sisi
kettős portréja, étkészlet, zongora, a legnagyobb számban pedig bútorok.

Az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetőjének tapasztalatai szerint többféle, ajándékozást
eredményező motiváció létezhet. Az egyik alapvetően az, hogy az illető család birtokában lévő régi
tárgyaknak olyan személyes vagy történeti vonatkozásai vannak, ami alapján a tulajdonosok úgy ítélik
meg, inkább múzeumban lenne a helyük. A másik, ennél némileg praktikusabb ok, amikor olyan régi
tárgyak kerülnek elő, amelyek a háztartásban már nem használatosak és nem tudnak velük mit
kezdeni.

A szakember hozzátette: raktározási nehézségeik miatt csak valóban történeti értékű tárgyakat tudnak befogadni.

 

Nézze meg ezt is:

Négy fotóklub állított ki a Szent Miklós parkban

  Tűz és Víz címmel két magyarországi és két romániai fotóklubnak nyílt szabadtéri kiállítása a …