Témák:
– Mind bevételben, mind foglaltságban eddig nem látott adatokat produkált 2023-ban Gyula legnagyobb szálláshelye. Boros Zoltán igazgató kiemelte, a holt szezonnak már nyoma sincs, így az idei évben a belföldi piacot nem elhanyagolva Románia felé szeretnének nyitni.
– A közelmúltban egyetemi docensi kinevezést vehetett át Sándor Zita, a Gál Ferenc Egyetem gyulai karának munkatársa. Februártól a campuson az ápolás és betegellátás szak tanszékvezetői feladatait is ő látja el.
– Egy szórakoztató, kortárs darabot mutattak be a napokban a Gyulai Várszínház kamaratermében. A közönség Woody Allen „Játszd újra, Sam” című előadását láthatta Dér András rendezésében.
– Palacsintafutáson vettek részt a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium diákjai és tanárai. Egész héten különböző farsanggal kapcsolatos programok várták a fiatalokat.