2024. április 25., csütörtök
FONTOS

Elfogadták a költségvetést, lesz pénz fejlesztésekre

Közel egy órán át tartottak az interpellációk a csütörtök délelőtti, városi testületi ülésen, ezen időszak alatt nyolc képviselő vetett fel különböző témákat.

Vigné Fábián Diána a Nürnbergi utca és a törökzugi lakótelep közlekedésével kapcsolatban tett javaslatokat. Kiss Tamásné a Temesvári úti kerékpárút felújítása kapcsán érdeklődött. Görgényi Ernő polgármester jó hírekkel szolgált, hiszen megjelent egy olyan pályázati kiírás, melyen indulva nemcsak a Temesvári, hanem a Vértanúk útján is korszerűsíthetik a kerékpárutakat, Gyulaváriban pedig újat építhetnek a hídtól egészen a településrész központjáig. Mindez összesen közel 650 millió forintba kerülne.

Durkó Károly a Csabai úti körforgalom rossz állapota kapcsán kapott szót. Itt közben már meg is kezdődött a munka, a közútkezelő végső megoldásként a Kétegyházi útihoz hasonló, bazalt-beton pályát alakítana ki, de ez jelentősebb költségvonzattal és hosszabb időn át tartó forgalom eltereléssel járna.
Szabó Károly a gyulavári egészségház felújításáért emelt szót. Görgényi Ernő a felvetésre reagálva elmondta, a tervezési szakasz befejeződött, jelenleg a pályázati forrásokra várnak, a márciusi testületi ülésen pedig fontos döntés születhet ezügyben.

Ökrös István több más téma mellett a Halászcsárdánál szeretett volna gyalogosátkelőt kialakítani, de ott fizikai okokból erre nincs lehetőség, de más módon fel lehet hívni az autósok figyelmét a veszélyre. Leel-Őssy Gábor felvetése a magánszemélyek kommunális adóját, illetve az azzal kapcsolatos mentesség kérdését érintette, 75 év felett ugyanis nem kell fizetni, ha az illető ezt igényli. Galbács Mihály többek között Leader pályázati témában érdeklődött, Veres András pedig öt témát is érintett. Az ötödik a zeneiskola környékén tapasztalható parkolási és forgalmi helyzettel volt kapcsolatos, a témát hamarosan közlekedési szakértő járja körül.

A fő napirendi pontok között a képviselő-testület egyhangú döntéssel fogadta el a könyvtár és az egészségügyi alapellátási intézmény beszámolóját, majd Csige Gábor jegyző számolt be a 2023-as helyi adóztatási tevékenységről. Kiderült, a város több, mint kétmilliárdos bevételre tett szert, mintegy másfél milliárd forint a helyi vállalkozásoktól folyt be, 238 millió forint pedig idegenforgalmi adóbevételként érkezett a város számlájára. A testület többlet forrásokat biztosított utak és járdák felújításához, és 20 százalékos kedvezményről döntött a gyulaiak által megvásárolt éves parkolóbérletek kapcsán. A városháza homlokzatának felújításakor nem várt problémák mutatkoztak, így a munkálatok befejezéséhez további, közel 15 millió forintot biztosítanak.

A nyílt ülés utolsó témája a költségvetés volt. Görgényi Ernő polgármester úgy fogalmazott, nagy kihívás volt az elkészítése. Adóemelésre nem kerül sor, a várható fejlesztésekre pedig biztosítják a forrásokat. A büdzsé 9 milliárd 957 millió forintos főösszeggel számol.

A testület zárt ülésen önkormányzati elismerésekkel és egy köztemetéssel kapcsolatos ügyben tárgyalt.

 

Nézze meg ezt is:

Hat nap alatt ezerötszáz látogató a gyulai kiállítóhelyeken

  Legényest is láthatott a közönség a Viharsarok Táncszínház kedd délutáni előadásán, a fellépő táncosokat …