Látványos flashmob, vagyis villámcsődület színesítette a Gál Ferenc Egyetem gyulai karán a szociális munka világnapi konferenciát.
Kedd délután a program résztvevőit regisztrációra hívták, ám ehelyett arra kérték őket, hogy alkossanak valamit az egyetem gyulai karának betűivel ellátott lepedőkre. A délutáni villámcsődületet közös éneklés zárta.
A program reggeli megnyitóján Dux László rektor online bejelentkezéssel köszöntötte a program résztvevőit, és az egyetem egyik legfontosabb küldetéséről, a rászorulók segítéséről beszélt. Vincze Gábor dékán hangsúlyozta, a szociális területen dolgozók számára ez nem munka, hanem hivatás, mely nagy elkötelezettséget igényel. A konferencia a “közös jövő a transzformatív változásért” címet viselte. Az eseményen a duális képzésben fontos szerepet játszó szervezetek képviselői is részt vettek. Március 19-én világszerte a szociális munka napját ünneplik, képzőhelyként ehhez a programhoz csatlakozott a Gál Ferenc Egyetem gyulai kara.