2025. április 29., kedd
FONTOS

Kétezer belépővel segíti a várfürdő a véradókat

A novemberi ezer után március 20-án újabb kétezer belépővel, vagyis összesen közel hétmillió forinttal támogatta a Gyulai Várfürdő a Magyar Vöröskereszt Békés vármegyei szervezetét.

A szerdai sajtótájékoztatón Kun Miklós, a fürdő igazgatója elmondta, közel tíz éve rendszeresen segítik a véradásokat.

Görgényi Ernő polgármester azt mondta, a véradás az egyik legfontosabb közügyünk, amit mindenkinek erkölcsi kötelessége támogatni.

A gyulai önkormányzat és a Gyulai Várfürdő a vöröskereszt Békés vármegyei szervezetének két legnagyobb támogatója – jelentette ki Jankó Erzsébet, a szervezet igazgató helyettese. Az eseményen elhangzott, tavaly, csak Gyula területén több, mint kétezren adtak vért.
 

 

Nézze meg ezt is:

Újra megrendezik a batyus pikniket

2024 májusában közel 300-an vettek részt a Wesselényi-tó partján megtartott batyus pikniken, melyet eredetileg a …