Valamivel több, mint 255 millió forintból végeznek közterületi, korszerűsítési munkálatokat Gyulán – hangzott el a péntek délelőtti, a Cselebi utcán megtartott sajtótájékoztatón.
Görgényi Ernő polgármester elmondta, hamarosan a város tíz pontján kezdődnek kivitelezési munkálatok. A fejlesztés keretében útburkolatokat javítanak, parkolóhelyeket alakítanak ki, gyalogátkelőhelyeket létesítenek, valamint az Aranyág dűlő szórt útalapját is kiépítik.
Kónya István alpolgármester, önkormányzati képviselő elmondta, több ok is szólt a Cselebi utca felújítása mellett. A szakasz rossz állapota mellett az érvek között szerepelt az is, hogy ez egy gyűjtőút, melyet a más városrészekből érkezők is előszeretettel használnak, harmadrészt pedig a Nürnbergi és a Leiningen utca után ez a szakasz következett.
A Cselebi utcán a munkálatok hétfőn kezdődnek és várhatóan május utolsó hetében fejeződnek be.
A további fejlesztési helyszínek:
Cserjés utca (Rulikowski u. és Szíkfű u. között) – útburkolat felújítása
Malom utca – útburkolat felújítása
Késmárki utca (Pozsonyi utca és Kassai utca között) – útburkolat felújítás
Szent István utca 34. szám előtt parkolók kialakítása és kapubejáró felújítása
Temesvári út 47. (Galbácskerti Óvoda) – parkolók kialakítása
Orgona sétány (Rulikowski utca és Lahner Gy. utca között) – parkolók felújítása
Csabai út 44. szám előtt (a Gyep utcánál) – gyalogátkelőhely és kerékpáros átvezetés kialakítása
Popovits Jusztin utca–Tiborc utca kereszteződése – gyalogátkelőhely kialakítása
Aranyág dűlő – szórt útalap kiépítése