2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 11. 23.

Témák:

– Gyökeres karácsonyfaként kezdte a kis ezüstfenyő, majd kiültették, 12 méteresre nőtt, hétfő délelőttől pedig a Kossuth teret díszíti a növény az ünnepi időszakban. A városi karácsonyfákat vízkereszt napjáig csodálhatják meg az arra járók a Kossuth mellett az Apor, valamint a Harruckern téren is.

– Péntektől hétfőig 413 új koronavírus fertőzöttet regisztráltak Békés megyében. Délelőttönként újra bevezetik az idősek vásárlási idősávját.

– Új támogatást igényelhetnek a digitális oktatásban érintett családok. A veszélyhelyzet ideje alatt az önkormányzat fedezi az internet-hozzáférési szolgáltatást. Előfordulhat az is, hogy egyes településrészeken nincs lehetőség a vezetékes internet kiépítésére, megoldás azonban erre az esetre is van. Utóbbi módszer kissé drágább, de ebben az esetben is jár a támogatás.

– Immár hagyomány, hogy az Almásy-kastély csatlakozik a Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz gyűjtő akciójához. Ebben az évben először a Gyulai Ifjúsági Központban is hasonló módon, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével szeretnék megszépíteni a rászoruló, gyulai családok karácsonyát.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 05. 03.

Témák: – A Miniszterelnökség segítségével újulhat meg a Kossuth téren található Szentháromság kápolna tornya. Soltész …