2024. május 7., kedd
FONTOS

Folytatódhatnak a fejlesztések a Németvárosi Óvodában

Folytatódnak a korszerűsítési munkálatok a gyulai Németvárosi Óvodában – jelentették be péntek délelőtt, az intézmény bejárata előtt tartott sajtótájékoztatón. Mittag Mónika, az óvodát fenntartó városi német önkormányzat elnöke kiemelte, a megyében egyedülálló az a konstrukció, melyben ezt az intézményt működtetik. Az óvoda a napokban újabb 20 millió forint támogatást nyert a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságától.

Pálovitsné Czene Ágota intézményvezető az eseményen arról beszélt, hogy az elnyert forrásokat az udvar további fejlesztésére fogják fordítani.

Kovács József országgyűlési képviselő emlékeztetett, az óvoda 2016-ben került új fenntartóhoz, a gyulai német önkormányzat pedig jó gazdának bizonyult, hiszen nemcsak magas szintű szakmai munka folyik a falak között, hanem a fejlesztéseket is szem előtt tartották. Kovács József hangsúlyozta, az óvoda készül a következő évek fejlesztéseire, melyek várhatóan tovább erősítik az itt folyó munkát.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …