2024. május 6., hétfő
FONTOS

Feldíszítették a tojásfát az Apor téren

Németül előadott műsorral, valamint furulya-előadással készültek a Németvárosi Óvoda növendékei és az Implom József Általános Iskola német nemzetiségi osztályai a húsvét közeledtét jelző tojásfaállítás alkalmából. Az Apor téren megrendezett esemény több éves hagyományra tekint vissza, és eredetileg német nyelvterületről származik.

A húsvétnak több évszázados hagyománya van. Az elnevezését a tavasz istennőjéről, Ostararól kapta. Nagy Márta, az Implom iskola pedagógusa kutatásai során a böjtöt és a húsvéti szokásokat vizsgálta az egyes nemzetiségek között. Az évek során sok változást jegyezhetett fel.

A tavaszt köszöntő tojásfát a napokban a németvárosi Szent József templom mellett található Apor téren tekinthetik meg az érdeklődők.

Nézze meg ezt is:

Megnyitották a Gyulai Virágok Fesztiválját

  Görgényi Ernő polgármester beszédében kiemelte, a következő évek tervei között szerepel az Élővíz-csatorna belvárosi …