2024. május 7., kedd
FONTOS

Nem tetszik a rendszer?!

Ez volt a jelmondata a vasárnap délután megrendezett, kormányellenes demonstrációnak az október 26-a téren, Gyulán.

{vsig}galeria/tuntetes{/vsig}

Bod Tamás főszervező bevezető szavaiban a demokrácia fokozatos leépítését emelte ki, és a fékek és ellensúlyok rendszerének felszámolására hívta fel a figyelmet. Felszólalt a rendezvényen Pomucz Richard gyulai egyetemista is, aki szerint, ha megszavazzák az abszolút költségtérítést, az így is magas tandíjak jelentősen megnövekednének, ami miatt sokan nem tudnák tanulmányaikat folytatni.

Az MSZP helyi elnöke, Juhász Norbert kiemelte, az elmúlt időszak megszorításai, átszervezései miatt sokakban él a bizonytalanság a jövőt illetően, de mint fogalmazott, egy nemzet vagyunk és a jövő nem eshet áldozatul a politika sekélyes mocsarának.

Veréb Attila, az LMP helyi koordinátora szerint a jelenlegi kormányzat erős befolyást gyakorol a médiára, és a kultúrára.

A demokratikus koalíció képviseletében Leel-Őssy Gábor úgy fogalmazott, azért kell leváltani a jelenlegi kormányt, mert gyermekeink jövőjéről van szó.

Dr. Perjési Klára korábbi polgármester egy beteg testéhez hasonlította országunkat, a kormányzatot pedig az orvosokhoz. Debreczeni József politológus volt az, aki éles kritikát fogalmazott meg a jelenlegi kormányzattal szemben, egyenesen az 56-os Kádár rezsimhez hasonlítva azt.

Az esemény egy performansszal ért véget, amikor is a jelenlévők papírzászlók közepéből kivágták a narancsot.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Rekordszámú, 67 kiállító érkezett a Gyulai Virágok Fesztiváljára

    Az eseményt a megszokotthoz képest egy héttel korábban rendezték meg. Mindez jó alkalmat …