2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Tízezredik látogatóját fogadta a kastély (VIDEO)

Péntek délelőtt, nem sokkal fél tizenkettő után megérkezett az Almásy kastély 10. ezredik látogatója.

A Pest megyei Gyálról érkezett pár a polgármestertől ajándék belépőt kapott. Emellett egy két személyes, két éjszakára szóló, ez év végéig beváltható gyulai üdülést is nyertek, ezt az időt az egyik helyi szállodában tölthetik el.

A kastély eddig a legszebb reményeinket váltja be – mondta Görgényi Ernő polgármester, aki szerint az itt megjelenő vendégek száma is igazolja az épület felújításának fontosságát. A látogatóközpont menedzsmentje bizakodva tekinthet a következő hónapok elé is, hiszen hamarosan kezdődik a nyári főszezon, amit Gyulán rendszerint egészen erős ősz követ, vagyis közel sem látszik lehetetlennek az idénre előírt vendégszám teljesítése.

Nézze meg ezt is:

Japán nap a Hanami jegyében címmel rendeztek programokat Gyulán

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban többek között előadások, workshop, japánkert és japán ételek várták az …