2024. május 7., kedd
FONTOS

Jelmeztervező képei a Százévesben

A művészet – ha csak egy pillanatra is, de szabaddá tesz: hangzott el Gnandt János békéscsabai festőművész szájából a Százéves cukrászdában megnyitott kiállításon, mely Valach Mária képeiből nyílt meg.

Az amatőrnek mondott alkotó nem teljesen amatőr, hiszen korábban a Jókai Színház jelmeztervező műhelyének vezetőjeként dolgozott, így közel áll hozzá a képzőművészet.

A nyugdíjazás után a jelmeztervezést abbahagyva gondolkodott el azon, hogy mint fogalmazott, hogyan biztosíthatná maga számára a továbbiakban is a megfelelő “boldogsághormon” adagot.

A Valach Mária képeiből kedden nyílt kiállítás a következő hetekben látható a Százéves Cukrászdában.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …