2024. május 6., hétfő
FONTOS

Szeptember elsején rendezik meg a harmadik megyenapot

Szeptember elsején várhatóan jóval zsúfoltabb lesz Békéscsaba főtere, mint a látható képeken.

A megyenapon kézműves vásár, kistermelői piac színesíti a Szent István teret, valamint a megyében élő nemzetiségek is felvonultatják hagyományaikat, értékeiket. Az idei Megyenap újdonsága, hogy a megyei értékek elemei mellett a települési értéktárban szereplő tételeket is megismerhetik az érdeklődők.

A Megyenapon színpadi produkciók és egy esti koncert is lesz, emellett a gyerekekre külön figyelmet fordítanak. Kézműves foglalkozások, gyereksarok, népi játszótér, valamint kosárhinta, óriástorta és ingyen lufi várja a fiatalokat.

A harmadik megyenapon a katonai hagyományőrzők és bemutatóik mellett a jelenkor egyenruhásai, a tartalékosok, a határvadászok, a készenléti rendőrök, a honvédség tagjai, valamint a terrorelhárítók munkáiba nyerhetnek betekintést a kilátogatók.

Nézze meg ezt is:

Megnyitották a Gyulai Virágok Fesztiválját

  Görgényi Ernő polgármester beszédében kiemelte, a következő évek tervei között szerepel az Élővíz-csatorna belvárosi …