2024. május 6., hétfő
FONTOS

Ismét osztott a RÉSZ

A rászorulóknak osztottak adományokat pénteken, a volt egyes iskola udvarán a Dobay Polgári Kör és a RÉSZ szervezésében. Az adomány elsősorban alapvető élelmiszereket, ruhákat, és édességet tartalmazott.

Az idén hatodik éve működő egyesület lehetőségeihez mérten minden évben, több alkalommal szervez ilyen jellegű adományosztást. Most huszonkét mázsa élelmiszer talált gazdára, ezeket kétszázötven család kapta.

A támogatók és segítők jóvoltából augusztus 27-én várják ismét az érintetteket, Gerhard Stengel jóvoltából a mostani adományok mellé némi édességet is hazavihettek a rászorulók.

Dékány Ilona főszervező elmondta, minden felajánlást köszönettel fogadnak. Nézze meg további képeinket is a Galéria rovatban!

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …